Mi a halmozott fogyatékosság?

Halmozott fogyatékosságról, ill. halmozottan sérült személyről beszélünk abban az esetben, ha legalább két terület érintett, pl. látás és mozgás, értelem és hallás, látás és hallás stb. Amennyiben az egyik terület igen súlyos sérülése, pl. súlyos értelmi akadályozottság, vakság vagy súlyos mozgássérülés mellett tapasztalható egy másik terület érintettsége is, súlyos, halmozott fogyatékosságról beszélünk. E komplex eltérések hátterében többnyire méhen belül vagy a születés körüli időben elszenvedett sérülések, ill. genetikai problémák húzódhatnak meg.

 

A vizsgálat indikációi

Az esetek többségében a szülő, a védőnő, illetve a gyermekorvos észleli az első tüneteket. Amennyiben már születéskor felismerhetők a halmozott sérülés jeleit (pl.: extrém koraszülés, elhúzódó szülés, cerebralis paresis, egyéb szülési komplikáció…stb.), úgy már általában a születés után megkezdik a gyermek kivizsgálását. Amennyiben a problémák csak később jelentkeznek, úgy természetesen a kivizsgálás is csak ezt követően kezdődhet meg. A tünetek, amelyek rendszerint felhívják a figyelmet arra, hogy nem minden a vártnak megfelelően alakul, rendszerint az alábbiak: táplálási nehézség, a mozgásfejlődés késlekedése túl feszes vagy éppen túl laza izomzat jelenlétében, alvásprobléma (pl. aluszékonyság vagy alváshiány) túlzott éberség, a látási vagy hallási ingerek követésének hiánya, izomtónus eloszlási zavar, mozgásfejlődés késése vagy megrekedése.

 

A súlyosan, halmozottan sérült gyermekek vizsgálatának jellemzői

Mivel több érzékszervet és szervrendszert érinthet a sérülés, így vizsgálatok sorozata és folyamatos kontrollok várnak a sérült gyermekre, fiatalra és családjára. Javasolt a sérüléssel járó valamennyi tünet, jelenség körüljárása, kivizsgálása. Ezen vizsgálatokat a halmozottan sérült gyermek utánkövetését végző orvosok végzik, rendelik el. Jellemzően az alábbi szakorvosok foglalkoznak a gyermekkel.

 

Diagnózisok, ellátás

Az orvosi és a pedagógiai diagnózisok sokszínűsége miatt ezt most nem soroljuk fel. Fontos azonban megemlíteni, hogy a halmozottan sérült gyermekek esetében is a területileg illetékes Tanulási Képességeket Vizsgáló Szakértői Bizottság jelöli ki a pedagógiai fejlesztés vonalát és a fejlesztést végző intézményt. A fejlesztés igénybe vehető a korai fejlesztés, a fejlesztő-nevelés, fejlesztő nevelés-oktatás, otthoni ellátás keretein belül vagy a gyermek gondozását ellátó intézményben.

 

Halmozottan sérült gyermekek számára ajánlott terápiás lehetőségek

A halmozottan sérültek számára a komplex fejlesztés a leghatékonyabb, hiszen sérülésük több szervrendszerre is kiterjedhet. A fejlesztés fő vonalát a vezető tünet mentén érdemes meghatározni, ami azonban nem jelenti azt, hogy csak erre kell koncentrálni. Az esetek jelentős részében kiemelt fontosságú a mozgásfejlesztés (konduktív nevelés, gyógytorna, mozgásnevelés), a gyógypedagógiai kognitív fejlesztés, a bazális stimuláció és a kommunikáció fejlesztése. Nem beszélő halmozottan sérültek esetében kiemelt szerepet kell kapjon az augmentatív és alternatív kommunikáció (AAK). Látássérüléssel is társuló halmozottan sérültek esetén nagy hangsúlyt kell fektetnünk a szakos gyógypedagógus (tiflopedagógus) látásnevelő munkájára. A hallássérüléssel is járó sérülés esetén pedig a szakos gyógypedagógus (szurdopedagógus) hallásnevelő munkájára is támaszkodnunk kell.

 

Kiegészítő terápiák

Halmozottan sérült gyerekek esetén gyakori az érzékelési és észlelési zavar. A szenzoros terápiák közül is a bazális stimulációt előtérbe helyezők hatékonyan beépíthetőek a fejlesztés menetébe. Ilyen kiegészítő terápia lehet az etetésterápia, a zeneterápia, állatasszisztált terápiák, snoozelen terápia. A mozgásfejlesztés hatékonyságát kiegészítő  manuális terápiák (pl.: Szinergetikus Reflexterápia, Dévény terápia, Cranioszakrális terápia…stb.) is nagy hangsúlyt kapnak a fejlesztésekben.

 

Kisné Czirják Zsuzsa
konduktor, Pfaffenrot terapeuta, AAK-oktató, Alapozó terápiás fejlesztő

 

 

Jogokkal, ügyintézéssel kapcsolatos linkek:

Tájékoztató füzetek és elérhetőségek: http://csaladitudakozo.kormany.hu/

Fogyatékossági támogatások: http://kormanyablak.hu/hu/feladatkorok/45

Családtámogatás: http://kormanyablak.hu/hu/feladatkorok/28

Felhasznált irodalom

Kapronyi Ágnes − Zelenka Zsófia: A fejlesztő nevelés szakszolgálati protokollja, Educatio Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft., Budapest 2015